Hivatásom
„Segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis.” F.Á.
Ha haikuban kellene megfogalmaznom, hogy miért lettem művészetterapeuta, akkor Fodor Ákos szavait idézem, melyek teljes mértékben összecsengnek Jung gondolataival is: legnehezebb azzá válnunk, akik vagyunk (Jacobi, 2009). Én ebben szeretnék segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak. Eddigi munkám, hivatásom során éreztem, hogy összművészeti (Gesamtkunstwerk – képzőművészet, dráma, tánc, báb) foglalkozásaim spontán, ösztönösen is önismereti-, feszültségoldó-, identitás keresésben is jótékony hatással voltak csoportjaimra. Ezért szereztem művészetterapeuta diplomát, hogy szakszerűen, tudatosan tudjam alkalmazni régi álmom valóra váltásához: segítő tevékenységet végezhessek gyerekek és felnőttek lelki harmóniájának megőrzéséhez, helyreállításához, gyógyításában, az eszközzel, ami a kezemben van: a művészetekkel.
Felemelő érzés részt venni, vezetni, tanúja lenni annak, hogy a művészetterápia mennyi mindenben segít, működik, a csoport tagjai kiszakadnak a hétköznapokból, ellazulnak, elindulnak saját külső- és belső útjukon, tudattalanból érkező üzeneteket „fognak”, beindulnak lelki folyamataik.
Lóránt Lujza művészetterapeuta, képzőművész, egyetemi oktató vagyok, valamint tánc-, báb-, drámapedagógus, előadóművész. Nemrég költöztem Békésszentandrásra, ahol gyerekkorom csodás nyarait töltöttük nagyszüleimnél; és édesapám, Lóránt János Demeter Munkácsy-díjas, Érdemes művész is már sok éve itthon él és dolgozik.
Évek óta vezetek művészetterápiás-, alkotó-, és dráma csoportokat. Számos (budapesti és salgótarjáni) sikeres kurzust tudhatok magam mögött; jelenleg pedig a Szegedi Tudományegyetemen is oktatom a művészetterápia elméletét és gyakorlatát.
Célom, hogy minél szélesebb körben – először környezetemnek kedvezve – eljuttassam ezt az érzelmileg feltöltő, természetből táplálkozó, különleges önismereti eszközt, amely segítséget nyújthat a problémákkal való megküzdésben, kisebb elakadások-, traumák feldolgozásában, a lelki egészség megőrzésében.
Itt rövid riportok találhatók mûvészetterápiás foglalkozásaimról:
Ki vagyok én ?
Megnyitotta kapuit Békésszentandráson a Lóránt Művészház. A híres festőművész, Lóránt Demeter leánya, Lóránt Lujza gyermekeknek hirdetett nyári alkotótábort, Az önismereti táborban az öt nap során a jelentkezők a művészetek segítségével ismerhették meg önmagukat.
Művészetterápia mindenkinek
A Lóránt művészházban elkészült egy műhelygaléria, amely művészetterápiás kurzusoknak is kiváló helyszíne lesz. Ezek a foglalkozások ősztől lesznek elérhetőek, a Munkácsy- díjas festőművész, Lóránt János Demeter lányának, Lóránt Lujzának a vezetésével.
Kizökkenés a mindennapok taposómalmából
Mindannyiunknak szüksége van feltöltődésre, kikapcsolódásra, önismeretre, a hétköznapokból való kizökkenésre, énidőre, rekreációra. Lóránt Lujza művészetterápiás foglalkozásokkal segíti ezt a folyamatot.