OKTATÁS

Bemutatkozás

Matematika magánórák

„Nincs királyi út!” (Eukleidész)

Rajzoktatás

„Az egyszerűség a kifinomultság csúcsa.” (Leonardo Da Vinci)

Festõkurzusok

„Gyakorlat teszi a mestert” 

Táncoktatás

„Tánc közben minden szív egy ritmusra dobban…” 

BEMUTATKOZÁS

Amikor gimnazistaként a pályaválasztás elé kerültem, tanácstalan voltam, mert nagyon sok minden érdekelt! Jól lehet a művészetek iránti vonzódásom (képzőművészet, zene, irodalom, tánc, színház, előadóművészet) és tehetségem nem volt kétséges, de az sem segített, hogy a többi tárgyból is egyformán kiválóan teljesítettem. Édesanyám – aki jómaga is rajztanár és festőművész volt – így szólt: „Legyél lányom tanár!” Így kezdtem meg a tanulmányaimat matematika-rajz tanári szakon. 

Ezt követően rögtön elvégeztem a középiskolai matematika tanári kiegészítő szakot is, így középiskolai tanárként helyezkedtem el egy év általános iskolai tanítás után.

Az évek-évtizedek beigazolták, hogy jó döntés született! A pedagóguspálya hivatásom lett, amely mellett a művészetekkel sem kellett szakítanom! Belső hívó szóra elvégeztem az akkor induló tánc- és drámapedagógia szakot, majd bábszínész képesítést szereztem és táncszínházi kurzust végeztem. Így, most már teljes értékűen taníthattam művészeti iskolában (képzőművészetet, táncot, színjátszást, bábot) először párhuzamosan a gimnáziummal, majd végleg alapfokú művészeti iskolában helyezkedtem el.

Több mint 35 év alatt rengeteg gyermeket és felnőttet vezethettem be a művészetek és a matematika szépségeibe, köztük nagyon sok hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkoztam. (Moving Art gimnazista mozgásművészeti csoport, színjátszó csoportok, bábcsoportok, tánccsoportok, szalagavatói osztálytáncok, esküvői táncok, egyéni rajzfelkészítések stb.) Ezek mellett saját művészeti tevékenységet folytattam, bábszínházi előadásokat tartottam, alkottam, alkotok jelenleg is. Kedvenc technikáim az akvarell, akril, tűzzománc, textilkollázs, installáció. 1989-ben nyertem felvételt a Magyar Alkotók Országos Egyesületének Festészeti tagozatába.

Békésszentandrásra költözésem óta a pedagógia legkedvesebb részével foglalkozom: csak a tanítványokkal! Egyéni- és kiscsoportos magánórákat tartok. Döntésemet – Édesanyám szavait – nem bántam meg: a tanítás-oktatás és alkotás-előadóművészet egymás elengedhetetlen inspirációjává vált számomra! Nem tudnék úgy hitelesen tanítani, ha nem művelném aktívan, amit tanítok, és többek között nem tudnék olyan bábelőadást készíteni, játszani, ha nem ismerném a gyermekek, emberek lelkét: „Mert a legszebb alkotás, amit a tanítványaimmal, általuk és bennük alkothatok!”

Matematika magánórák

„Nincs királyi út!” (Eukleidész)

Nagy türelemmel, empátiával, kedvességgel, humorral, több mint 35 év tapasztalattal, frissen tartott szaktudással, tájékozottsággal vállalok: 

A tanórákat saját otthonomban tartom ill. igény szerint természetesen házhoz megyek. Ajánlott időtartam, ami a tapasztalatok alapján jól bevált: heti egy (két) alkalom, 2 X 45 perces tanóra.

RAJZOKTATÁS

„Az egyszerűség a kifinomultság csúcsa.” (Leonardo Da Vinci)

Az alapoktól kezdve, kényelmes, pontos lépésekkel haladva vállalok egyetemre-, szakirányú középiskolára való felvételi előkészítőt, tehetséggondozást egyéni- és kiscsoportos formában. Illetve olyan felnőtteket is szívesen várok, akik pusztán szórakozás, feltöltődés, kikapcsolódás miatt tanulnának rajzolni. A foglalkozások egyénileg egyeztett időpontban zajlanak. Főbb témaköreink: technikai fogások grafittal, pittkrétával, égetett ill. préselt szénnel, színes ceruzával; vonalvezetés, tónusozás, kompozíció, tanulmányrajzok, kockológia, különböző mértani testek perspektivikus ábrázolása, csendélet, enteriőr, portré, alakrajz, kroki, tájkép, fantáziarajz, illusztrálás, magasabb fokon pedig anatómiai tanulmányok. 

FESTÕKURZUSOK

„Gyakorlat teszi a mestert” 

Hozzuk vissza együtt a festés élményét, a rajzórák elfeledett pillanatait! Azzal, hogy már kikerültünk az iskolapadból, nem kell lemondanunk az alkotásról! Itt lehetőség nyílik, hogy szakszerű vezetés mellett kiélvezd és megtanuld az akvarell-, és akrilfestés technikáját! A foglalkozások egyénileg egyeztett időpontban zajlanak. Nem fotókat, nem festményeket másolunk, hanem a megtanult technikák alkalmazásával vagy modell után, vagy szabadon, saját fantáziánkkal, kreativitásunkkal, egyéni látásmódunkkal adhatunk pluszt az ábrázolásához. 

TÁNCOKTATÁS

„Tánc közben minden szív egy ritmusra dobban…” 

A koreográfiákat én készítem, és minden esetben az előadók (jegyespárok, osztályok) igényeihez igazítom, hogy könnyen megtanulható, de nagyon szép és mutatós táncelőadás kerekedjen ki belőle és maga a tánctanulási folyamat is kellemes, szórakoztató, vidám legyen.

Vállalok:

Műfajok, amikben otthon vagyok:

Történelmi társastáncok – Branl, Menüett, Polka, Palotás

Társastáncok – Wiener Waltzer, Angol keringő, Tangó, Slowfox, Swing, Cha-cha-cha, Samba, Rumba, Jive, Mambo
Egyéb táncok – Flamenco, Charleston és további táncok igény szerint Modern kortárstánc, mozgásszínház, táncszínház 

Egyéni koreográfiák készítése

Scroll to Top