Dióhéjban
A mûvészetterápiáról röviden
A Katarzisz Komplex Művészetterápia (KKM) módszer megalkotója Dr. Antalfai Márta. Kutatásai során abból indult ki, hogy minden embert tekinthetünk művésznek, a kreativitás mindannyiunkban benne él, a terápia bármilyen problémára, bármelyik korosztálynak nyújthat segítséget mindenféle művészi előképzettség nélkül.
Honlapján így fogalmaz Antalfai: „…segít meghallani a lelkünk mélyéről érkező »üzeneteket«, ami egyszerre hozhat változást, elevenséget és harmóniát, valamint új örömöket és célokat életünkbe.” (Antalfai)
Személyiségünk önmagát – a tudatos és tudattalan közti kapcsolat fenntartásával – szabályozó rendszer. A lelki egyensúlyhoz hozzátartozik a külvilág és belső világunk közti állandó kölcsönhatás, állandó mozgás, változás. A harmónia fenntartásához a KKM segít kölcsönhatásba kerülni a természettel, mint külvilággal, a természet változásaival, ráhangolódni az évszakokra, hónapokra, és belső érzelmi világunkra irányítani figyelmünket.
A módszerben a relaxáció, vers, zene együttesen ellazít, nyitottságot hoz létre. A vers érzelmileg mozgósít, a zene jótékonyan hat az idegrendszerre, feszültségoldó. Az alkotás, maga az alkotó folyamat is felszabadító hatású, minőségi változást hoz, nagyobb önismeretet. Ez az ellazult állapot hozzásegít, hogy a belső érzések, emlékek, belső képek alkotás formájában jelenjenek meg, indirekt úton közelítve a problémákhoz.
Nagyon lágy módszer, mert mindig csak az fejeződik ki, éppen az jelenik meg a rajzlapon, aminek pont „itt és most” van itt az ideje, amivel már tud foglalkozni, amit fel tud dolgozni a személyiség.
Az alkotás után megtekintjük az elkészült munkákat, következik egy beszélgetés, verbális feldolgozás, ahol a csoporttagok egymás- és saját alkotásairól asszociálnak. Fontos, hogy nem minősítünk, nem adunk tanácsot.
A művészetterápia jótékony hatása, hogy a hétköznapokból kiemel, lehetőséget nyújt a kreativitásunk kibontakoztatására és az önkifejezésre mindenféle képzőművészeti előképzettség nélkül. Jutalmazó hatású játékosságánál fogva. Belső szükségletünket, a harmóniát, szépség iránti igényünket kielégíti. Megéljük a kreativitást, az önkifejezést. Impulzust ad, hogy elindítsuk a változást. Minden művészeti technika a személyiség más területét aktivizálja. A relaxáció által létrehozott nyitottságban a probléma meg tud jelenni az alkotásban, a tudattalanba bezárt feszültség felszínre tud törni, kívülre helyeződni, kívülről látom, és a csoport verbális visszajelzésével tudatos szintre kerül, így fel tudjuk dolgozni. Ez nem egyszeri, hanem hosszútávú folyamat, rendszeres, havi 1-2 alkalmas csoportfoglalkozás eredménye, minimum fél – 1 éves időtartamban, de mindenképpen érzékelhető a pozitív változás.